Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Bajnai Gordon szerint az európai és amerikai vezető politikusok különbséget tudnak tenni Magyarország és az Orbán-kormány között. A volt miniszterelnök úgy véli, hogy Magyarországon ma a „radikális populizmus” van kormányon.
Európai és amerikai vezető politikusok különbséget tudnak tenni Magyarország és az Orbán-kormány között - összegezte a Policy Network brit balközép agytröszt konferenciáján szerzett tapasztalatait Bajnai Gordon volt miniszterelnök az MTI-nek pénteken. Arról is beszélt, hogy szerinte Magyarországon ma a „radikális populizmus” van kormányon. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője Koppenhágából telefonon nyilatkozva elmondta: a dán fővárosban tartott konferencián európai és észak-amerikai progresszív, balközép-centrista politikusok és szakértők vettek részt Helle Thorning-Schmidt miniszterelnök meghívására. Bajnai Gordon azt mondta: tapasztalatai szerint Európa és az Egyesült Államok vezetői különbséget tudnak tenni Magyarország és az „Orbán-rezsim” között, vagyis amikor a kormányt kritizálják, akkor nem Magyarországot, az itt élőket bírálják.
Rossz hír azonban, hogy az Orbán-kormány az „örökös, értelmetlen háborúskodással” rontotta az ország érdekérvényesítő képességét, ami abból is látszik, hogy Magyarország az eddiginél csaknem ötmilliárd euróval kevesebbhez juthat hozzá az Európai Unió következő költségvetési időszakában – jegyezte meg. Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint Magyarországnak ma nem erős, hanem erőszakos kormánya van, és az ország emiatt hónapról hónapra pénztől és lehetőségektől esik el. Bajnai Gordon a Policy Network konferenciáján a populizmussal és a választói apátiával szembeni válaszlehetőségekről szóló szekció egyik előadója volt. Itt – beszámolója szerint – arról is beszélt: míg Európa sok országában a szélsőségek és a populizmus megerősödésétől tartanak, Magyarországon „a radikális populizmus van kormányon”. „Az a feladatunk, hogy megszabadítsuk Magyarországot attól a kormányzástól, amely elhagyta a közepet és elhagyta a mérsékelt konzervatívokat is” – fogalmazott.
A volt kormányfő azt mondta, hogy az Együtt 2014 vezetőjeként hívták meg Koppenhágába, és a konferencián pártját arra hozták példaként, hogyan lehet egy középre tartó választói koalíciót létrehozni. A konferencián az előadók között volt mások mellett Peter Mandelson angol munkáspárti politikus, a Policy Network elnöke, az Európai Unió egykori kereskedelmi biztosa, Ed Miliband, a brit munkáspárt, Stefan Löfven, a svéd szociáldemokraták és Diederik Samson, a holland munkáspárt vezetője, Martin O'Malley az egyesült államokbeli Maryland állam demokrata kormányzója, valamint Barack Obama amerikai elnök újraválasztási kampányának több tanácsadója